Vívd ki mások tiszteletét! 5 egyszerű tipp, hogy jobban tiszteljenek
Szokások, melyeket mindenkinek el kellene sajátítania
5 leggyakoribb hiba, amit mindenki elkövet élete során
Mit tanultam Klapka Györgytől, ami neked is segíthet sikeresebbé válni?
Ha minden nap 1 órát szentelsz erre az 5 dologra, az életed örökre megváltozik


Bábincu Flórián

2016. szeptember 12.

Idézetek Csoóri Sándortól, amit neked is látnod kell

csoori-sandor.jpg

Csoóri Sándor a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas magyar költő, esszéíró, politikus. A Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 1930-ban született egy református parasztcsaládban, Zámolyon. Példáján is jól látni, hogy teljesen mindegy honnan jössz, milyen hátérrel rendelkezel, a legfontosabb hová tartasz, és vannak-e céljaid. Komoly szerepet vállalt a rendszerváltás előkészítésében, illetve 1998-ban megalakította a Digitális Irodalmi Akadémiát. Emlékére hoztam pár olyan idézetet, amit muszáj neked is elolvasnod!

 

  • Hinni valamiben még nem megoldás, de a megoldás kezdete.

 

A hatalom hamar észrevette, hogy Csoóri nem tartozik feltétlen hívei közé. Írásaiban kritizálta a diktatúra személyiség- és társadalomromboló hatását, különös tekintettel a vidéki emberek sorsára. Gyakran volt megfigyelés és szilencium alatt, néha évekig. Nem kaphatott komolyabb elismerést, díjakat. Erős hite azonban megmutatta, hogy a kitartás a legfontosabb tényező. Ennek köszönheti azt, hogy kétszeres Kossuth- és József Attila-díjas lett.

 

  • Aki győzni akar, annak egyszer-kétszer bele kell szeretnie saját vereségeibe is, hogy hiteles legyen a kiábrándulása.

2008_tagvalasztas_02.jpg

Miután elfogadod, hogy a vereség a győzelem része, és nem tartasz többé attól, onnantól kezdve simábban veszed az akadályokat, és  csak idő kérdése, hogy sikeressé válj.

 

  • Minden tehetetlenség megtalálja a saját mentségeit.


Aki meg akar valamit tenni, az talál rá megoldást, aki nem, az pedig kifogást. Ez egy nagyon nagy igazság, amit a költő is felfedezett, és a saját stílusán fogalmazta át ezt az ismert mondatot.

 

socialtext.png

fb.pngins.png


süti beállítások módosítása




Elérhetőségeim

@babincuflorian
@babincuflorian
@BabincuFlorian
babincuflorian1@gmail.com

Copyright 2016